Fondue Bár - Keleti Károly utca
2013.02.20. 23:58
Úgy hét évvel ezelőtt ismertem meg a helyet, amely mind a mai napig őrzi egy kellemes, családias fészek hangulatát.
Mielőtt belekezdenénk tisztázzuk le mi is valójában a fondue (magyarosan fondü). Röviden, tömören összefoglalva valamit belemártogatsz valamibe majd együtt elfogyasztod. A klasszikus svájci fondue sajt alapú, melybe különböző fűszerekkel, és esetleg alkoholokkal több különleges sajtot főznek össze, amit egy melegen (forrásban) tartó tálban (fondue tálban) tálalnak. Ebbe ízlés szerint mártogatható, pirított kenyérkocka, csemege uborka, bébi kukorica, alma, gyöngyhagyma. Ennek különlegesebb változata, amikor húst mártogatunk a forró olajba és különleges mártásokba. Desszertnek pedig a csoki és vanília fondue, amikor a forró édességbe friss édes gyümölcsöket, vagy babapiskótát mártogatunk.
1. Megközelíthetőség és hangulat (10/9)
Nem mondom, hogy elfogult vagyok a hellyel kapcsolatban, de egy nagyon jól frekventált környéken található. Először kerékpárral látogattam meg, és kérésünkre kinyitották a szomszéd kapualjat, ahol lakatolni tudtunk, így nem kellett az utcán hagyni a paripákat. Ezzel rögtön megkapták az első piros pontot. A többi alkalommal gyalog mentem, ami annyit jelent, hogy a 4-es 6-os villamos Mechwart liget-i megállójától körülbelül 5 perc sétával el tudtam jutni a helyre. Menet közben a Központi Statisztikai Hivatal előtt is elhaladtam, ami éjszaka nagyon mutatósan ki van világítva. Az út kellemes környéken vezet, nincs az embernek halálfélelme még este 11-kor sem. Az egyetlen negatívum, hogy ha autóval jöttem volna nem tűnt volna egyszerűen parkoló helyet találni.
Belépve a bárba elsőre az lepett meg, hogy milyen kicsi. De kis mérete ellenére, jól ki van alakítva, és úgy használják ki maximálisan, hogy telt ház esetén sem éreztem úgy hogy zsúfolt lenne. Volt pár alkalmam amikor bizony örültem annak, hogy foglaltam előre asztalt, mert annyian voltak. Sajnos az utolsó látogatásom alkalmával teljesen üres volt a hely. Amúgy egy nosztalgikus 80-as éveket idéző belső kialakítású helyről van szó, mondanám, hogy hűen tükrözi a régi presszók hangulatát, de ahhoz túl tiszta és kulturált.
2. Ételek, Italok (10/9)
Amikor a haverok először említették, hogy fondue bárba megyünk, nem voltak nagy elvárásaim. Vagyis elsőre 2 képet láttam magam előtt. Egy hosszú fehér abroszos asztalnál öltönyös üzletemberek borozgatnak, szivaroznak és közben fondue-t esznek, a másik pedig egy késdobáló, ahol a fondue csak valami különleges fröccs elnevezése. Igazából nem kell magasra tenni a mércét ha ide látogatunk, ugyanis ez a bár nem szól másról, mint a fondue-ről. Nincs rántott hús, nincs bélszín, vagy tatár beafsteak, csak fondue és a fondue-vel rokon 1-2 fogás. De ezzel az egyáltalán semmi baj nincsen, hiszen egy gasztro-specifikus étel bárról van szó. Ide az jön, aki fondue-t akar enni. Abból viszont több fajta is van, és nekem elhihetitek, mindet érdemes kipróbálni! Az alapanyagok biztosan jó minőségűek, hiszen semmi oda nem illő ízt nem lehetett érezni egyetlen alkalommal sem. Van sajt, hús és édes- csoki fondue, sajttál, raclette, és különböző sörkorcsolyák. Érdemes desszertet is enni, ugyanis a csoki fondue-be mártogatható gyümölcsök frissek, édesek.
Az itallapon mindenki talál kedvére valót. Friss csapolt aranyfácánt adnak, de az ételekhez nagyon jól mennek a borok is, melyekből szintén minőségieket kínálnak. Az is jó helyen jár, aki nem akar annyira flancolni, ugyanis van fröccs, üveges soproni, folyóbor. Aperitif-nek is ihatunk whiskey-t (van Jim Beam - piros pont) is többek közt, mert ezen a téren is változatos a kínálat.
3. Személyzet és kiszolgálás (10/9)
Ha jól emlékszem minden alkalommal csupán egy ember vitte a boltot. Ami többnyire elégnek bizonyult, de amikor telt ház volt, bizony sokat kellett várni az ételre - italra. Persze, ha egyedül vagyunk, se számítsunk 5 perces elkészítési időre, mert ezeket a keverékeket nem lehet kapkodva és gyors tempóban összeállítani. Két okom is van arra, hogy megkapta a kilences osztályzatot. Első, hogy az utóbbi látogatásaim során, már nagyon kevés emberrel találkoztam a bárban, így az említett probléma gyakorlatilag már rég óta nem áll fenn, csupán csak előfordulhat. Második, hogy amikor puszta "vizsgáztatás" céljából bort kértem egy sörös fondue-höz a pincér (/csapos/mindenes) hölgy felhívta a figyelmem udvariasan, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, gondoljam át még egyszer. Persze mondta, hogy szívesen kihozza, csak azért gondoljam át még egyszer. Hatalmas piros pont!
Persze ezen kívül mindig kedvesek, udvariasak voltak, egy rossz szavam nem lehet. Teljesen olyan érzésem volt, hogy ez egy családi vállalkozás, és az ott dolgozók családtagok. Mind nagyon szimpatikusak voltak. Csak így tovább!
4. Az a bizonyos plusz ami miatt ajánlom:
Nagyon jó ár/érték arány. Gyakorlatilag, ha ketten mentek egy hölggyel egy sajt fondue-vel jól is lehet lakni. Ami mellé ha elkortyolgattok egy üveg Irsai Olivért az egész este megvolt 5600 + jatt-ból. És azért mégsem egy McShit menüt eszel egy lelketlen multinál.
A hely hangulata, nagyon jó. Családias akár többen vagytok, akár ketten ... bár ezt már írtam.
5. Ami zavart:
A bejárat melletti gázkonvektor irgalmatlanul meleg. Persze a hozzá legközelebb eső asztalnál sem zavaró, csak ha elmész mellette és hozzáér a kezedhez. Erre érdemes vigyázni! Ezt leszámítva semmi.
Összefoglalva, ezt a helyet is érdemes kipróbálni! De ne feledjétek aki beleejt valamit a sajtba az meg kell igyon 1 dl bort!
Fondue Bar
Budapest II. kerület Keleti Károly u. 25
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.